Idézet

Az árva (történet a szeretetről)

Lakastuz

Volt egyszer egy kislány, akinek meghaltak a szülei. Nagymamájával élt, és a tetőtérben volt a szobája.

Egyik éjszaka tűz ütött ki a házban, és a nagymama meghalt, miközben a kislányt próbálta megmenteni. A tűz nagyon gyorsan terjedt a házban, és a földszintet hamarosan teljesen elborították a lángok.

Ahogy a tűz továbbterjedt, megérkeztek a szomszédok, és megpróbáltak behatolni, de nem tudtak, mert minden ajtónál útjukat állták a lángok. Valaki hívta a tűzoltókat, de tudták, hogy túl későn fognak érkezni ahhoz, hogy megmentsék a tetőtérben rekedt kislány életét. Hallották a kiáltásait az emeleti szobából, de semmit nem tudtak tenni.

Hirtelen egy férfi jelent meg egy hosszú létrával, amit a ház falához támasztott. Felmászott a létrán, betört egy ablakot, és eltűnt a házban. Nemsokára újra megjelent az ablaknál, karjaiban tartva a kislányt.  Ahogy a létra aljára ért, meg is érkeztek a mentők. Átadta nekik a kislányt, ők pedig gyorsan elindultak vele a kórházba. A kislány életben maradt, ám az ember, aki megmentette, eltűnt az éjszakában.

Pár hónappal később a kislánynak meg kellett jelennie a bíróságon, ahol arról tárgyaltak, hogy nevelőszülőkhöz kerüljön. Mivel nem voltak élő rokonai, a bíróság feladata volt, hogy megfelelő otthont találjon neki.

A bíró úgy döntött, hogy több jelentkezőt is meg­hallgat, akik szívesen befogadták volna a gyermeket. Ha mindegyiket meghallgatta, majd akkor hozza meg a döntését. A kislány is ott ült a teremben.

Az első személy, aki vállalta volna a gyámságot, egy tanítónő volt. Rámutatott, milyen fontos, hogy a gyermek jól iskolázott legyen, és hogy tanárként ő jól kézben tudná tartani a kislány tanulását. Tudja, hogy kell bánni a gyerekekkel, és hogy kell nevelni egy ilyen kislányt.

A következő jelentkező egy földműves volt. Ő egész­séges környezetet kínált a kislánynak, ahol megta­nulhatja a kemény munka és az egyszerű élet elveit. Sokat lehet majd állatok körül, és megtanulhatja a felelősséget.

Aztán egy gazdag hölgy következett, aki így szólt: „Én mindent meg tudok adni ennek a gyermeknek, amire csak szüksége van, és amit csak akar. A leg­jobb ruhákat veszem meg neki, és a legjobb iskolákba járatom. Ha velem él majd, szívének minden vágya teljesülhet.”

Még jó néhány embert meghallgattak, mindegyik elmondta, miért lenne jó a kislánynak, ha vele élne. „Akar még valaki mondani valamit, mielőtt meghozom a döntésemet?” – kérdezte a bíró.

Ekkor egy férfi jött előre a tárgyalóterem végéből, Nagyon lassan, kicsit sántítva járt. Régi ruháiból egyértelműen látszott, hogy nem gazdag és nem műveit. Amikor odaért előre, megállt a kislány előtt, és széttárta a karjait. A tömeg felszisszent. A kezei és karjai rettenetesen össze voltak égve, és sebesek voltak.

„Ő az, aki megmentett! – kiáltott fel a kislány. Egyel len ugrással a férfi nyaka köré fonta karjait, és úgy kapaszkodott bele, mintha az élete múlna rajta, ugyanúgy, mint a tűz napján. Arcát a férfi vállába fúrta, és néhány percig ott zokogott. Aztán felnézett, és olyan mosoly tündökölt az arcán, ami az egész termet beragyogta.

„Azt hiszem, már meg is hoztam a döntést” – szólt a bíró. És a tárgyalást berekesztették.

Fején a szöget 2. (Új Remény Alapítvány, 2007) 184-186. oldal

Advertisements
Általános

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s