Idézet

Az Atya és a Fiú akarata

akarat

A Ésmondta blog szerzője megint egy különleges gondolatmenettel gazdagított:

“… ne úgy, ahogy én akarom, hanem ahogy Te.” (Mt 26,39)

Olyan, mintha Jézus akarata nem lenne azonos az Atyja akaratával. Pedig hát, mindkettőjük ugyanaz a Szeretet, ugyanaz a Lélek él bennük. Lehet, hogy Jézus mást akart volna, mint amit az Atya akart?

Talán az Atya sem akarta, hogy meghaljon Jézus, ugyanúgy, ahogy Jézus sem, csak nem volt más lehetőség. Mert mindketten jobban akartak hűek maradni a szeretetükhöz, az irántunk való szeretetükhöz, mint azt, hogy Jézusnak ne kelljen meghalnia, és ez így elkerülhetetlen lett. (Miattunk.)

Ahogy Jézus kérhette volt az Atyát, hogy adjon tizenkét seregnél is több angyalt, és mentse meg őt, és nem kérte, úgy az Atya sem adta meg magától, bár Jézus kérésére megadta volna.

Inkább úgy olvasom Jézus kérését, mint aki bízik abban, hogy ha lenne rá mód, hogy ne kelljen meghalnia, akkor az Atya megadná neki. És az “ahogy Te akarod”, nem annyira azt jelenti, hogy nem úgy, ahogy én, hanem hogy tudom, hogy csak akkor kell meghalnom, csak akkor akarod Te ezt, ha nincs más lehetőség, ha a szereteted meggátol abban, hogy megments engem. És ebben egészen közös az akaratuk: az Atya ezért nem menti meg, és Jézus ezért nem kéri Őt.

Forrás: http://esmondta.blog.hu/2016/12/05/_ne_ahogy_en_akarom_hanem_ahogy_te_mt_26

Általános
Idézet

Nagypénteki gondolatok Fekete Ágnestől

Good-Friday

Ismét sokat mondtak számomra Fekete Ágnes gondolatai.

Jézus utolsó szava a kereszten ez volt: “Elvégeztetett!” János 19,30

Az ember szinte soha nem érzi azt, hogy elvégezte a feladatát. A halál pillanatában senki nem mondhatja mindent befejeztem, elintéztem, rendben van. Inkább az szorongat bennünket: miért éppen így történt?
Éppen az önvád szívbe markoló érzéséből vezet minket ki és tovább Jézus mondata: Elvégeztetett. Mert Jézus nem azt mondja: Elvégeztem. Nem is azt mondja: Isten elvégezte. Egyetlen szóba sűrítve valami különös valóságot mond ki. Ezt talán így is lehetne mondani: megszűntem. Megszűnt a cselekvés alanya. A nyelvtanban tanítják, hogy egy mondatnak legalábbis van alanya és állítmánya. De vannak olyan mondatok, melyekben vagy az egyik vagy a másik elrejlik.
Amikor elkezdünk beszélni, a legtöbb kicsi gyerek első szava az, hogy mama, esetleg papa, baba vagy valami hasonló. Olyat is ismerek, aki először azt mondta: én. De mindegyik esetben a pici gyerek először a mondat alanyát nevezi meg. Nem egész mondatokban beszél, hanem egy elképzelt mondat alanyát mondja ki. Az élet elején mintha olyan nyelvtan szerint gondolkodnánk, hogy az alany szívja magába az állítmányt. A mama van, létezik, teremtő erővel bír a gyerek számára. Isten személye szintén egyben a léte is. A cselekedete ő maga. Ő az aki, teljesen világosan magában hordozza azt, amit tesz, és ez mind egy. Így olvassuk a Bibliában: “Vagyok, aki vagyok.” Még jobb fordításban: “vagyok, aki leszek”.
Jézus halálában viszont azt látjuk, hogy az állítmány szívja magába az alanyt. Elvégeztetett. Megtörtént. Teljesen mindegy, hogy kiről van szó, a lényeg maga a történés. Minden áldozatnak ez a lényege: Feláldozom magam, azaz már nem számítok, beleadom magam ebbe a történésbe, és egy kicsit megszűnök létezni. Az áldozati bárány sem bárány volt már, amikor ott volt az oltáron, hiszen akkor az egy egyszerű vacsora lett volna. Az a bárány én magam lettem, akinek a bűnét ott hagyom.
Az elvégeztetett szó azt fejezi ki, hogy Jézus megszűnt, nincs már teljesen. Megtörtént.Istennél nincs ego, nem létezik az, hogy én teszem ezt meg azt, és nincs cselekedet sem, hanem egy nagy egybeolvadás van, megtörténik az akarata. Ő volt és Ő lesz minden mindenben. Jézus élete végső pontján ezt az alapigazságot mondta ki, ami valamennyiünk életére igaz: Isten megtörténik az életünkben. Beteljesedik rajtunk akarata. Efelé tartunk. Aztán vagy észrevesszük ezt, hagyjuk, vagy pedig rajtunk kívül történik mindez. Nekem minden komoly istenélményem ilyen volt: Istenem, itt vagy, eljöttél, hogyan történhetett ez meg velem? Nem azt éreztem, hogy én megtaláltam őt, hanem hogy az Ő kegyelme rám talált.
Jézust nagyon kevesen hallották, amikor ezt elmondta: Elvégeztetett. A világtörténelem legnagyobb beteljesedésének az akkori papok nem voltak részesei. De ellene sem tudtak tenni. Megtörtént.
Vajon képesek vagyunk-e levetni azt a gondolatot, hogy annyi minden múlik rajtunk? Mi az egyházban sokszor azt hisszük, hogy millió tevékenységben kell magunkat Istennek adni. Ez egy földi áldozat a részünkről, ami persze szép és jó, mégsem jutunk el az “elvégeztetett” valóságáig. Isten a szívünk mélyén, a bennünk élő pici gyermekben tud csak megszólítani. Abban a létezésben, ahol egészen más az idő, mások a viszonyok. Jézus kisgyermekként szólal meg ebben az egyszavas mondatban. Visszatalált a gyermekségbe. De nyilván már másképpen. Most már cselekvéssé lett minden.
Az imádság a legfontosabb, amit nekünk az egyházban tennünk kell. Mert az imában voltaképpen mindig ezt mondjuk: Elvégeztetett. Nem én teszem, nem én tudom, hanem részt veszek Isten tettében. Adja Isten, hogy ünnepünk lényege ez legyen: részt veszünk Jézus életében, megtörténik velünk is Isten szava: elvégeztetett. Krisztus jön felénk. Jön szamárháton, a kereszten, majd húsvétkor, mindenféleképpen. Ő jön, aki elvégeztetett. Ámen.

Forrás: Református Félóra

Általános

Tanulni nem csak a vizsgázó diákoknak kell.

cseppes_pokhalo

Idézet

A keresztény legfőbb tantárgyai

Kép
Idézet, Könyv

Az igazi remény és öröm

nouwen

Henri Nouwen írja az Itt és most című könyvében (Ursus Libris, 2009, 42. oldal):

Életem legreményteljesebb és legörömtelibb pillanatai azok voltak, amikor nagy testi-lelki fájdalmat éreztem. Pontosan a visszautasítás és elhagyatottság élménye „kényszerített” arra, hogy Istenhez kiáltsak: „Te vagy az egyetlen reménységem, te vagy az örömöm forrása!” Amikor a megszokott dolgokra már nem támaszkodhattam, felfedeztem azt a valódi támaszt és igazi biztonságot, amely messze a mi világunk határain túl található. Gyakran arra a felismerésre kell jutnunk, hogy amit addig reménynek és örömnek gondoltunk, alig volt több a sikerre és jutalomra irányuló önző vágynál. Fájdalmas lehet ez a felfedezés, ám egyenesen annak a karjaiba vezethet, Aki minden reményünk és örömünk forrása.

Általános
Idézet

Öregkorodra kiderül, ki vagy

neni
Megfogott egy részlet Cseri Kálmán református lelkipásztor egyik igehirdetéséből:
Azt mondják a hozzáértők, hogy öregkorunkra a legjobban beidegzett szokásaink maradnak meg. Gyengül az önkontrollunk, amit csak önfegyelemmel értünk el, azt egyre kevésbé sikerül megvalósítanunk. Az igazi énünk bújik ki öregkorunkra. Az, akik valójában vagyunk, nem az, akiknek látszani igyekeztünk nagy erőfeszítésekkel éveken keresztül. Nos, aki még öregkorában is szüntelenül figyel Isten vezetésére, az ezt jól beidegezte, jól begyakorolta. Aki egész életén át Istenre figyelt, az akkor is tud az ő vezetése alatt élni.
Általános
Idézet

Miért olvasd?

A Biblia több, mint más könyv, többek között ezért.

Reggeli csendesség

“Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, hanem tanulmányozd éjjel-nappal, őrizd meg, és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz.”
— Józs 1:8, EFO

Miért olvasd ma is a Bibliát? Azért, mert “a világ legjobb földrajztudósa sem mutathatja meg az Istenhez vezető utat, és a világ legjobb pszichiátere sem adhatja meg a végső választ bűnösségünk kérdésére. Vannak olyan dolgok a Szentírásban, amelyek ‘leleplezik’ számunkra azt, amit az emberi kutatások nem tudnak felfedezni” (R. C. Sproul). Merítsünk minden nap az életbölcsességnek és Isten megismerésének kifogyhatatlan forrásából!

Reading

View original post

Általános
Idézet

Isten parancsai engedélyek

Karl_Barth_main

Karl Barth

„Törvényedben gyönyörködöm ” Zsolt 119,77

Az, ami megkülönbözteti Isten parancsát minden más parancstól, abból adódik, hogy az Ő parancsa engedély: egy bizonyos szabadság biztosítása. Minden más parancs azt jelenti, hogy az embernek valahonnan beleszólnak az életébe, hogy azt ne mondjuk: belekontárkodnak, hogy valamilyen oldalról – és az a legrosszabb, ha elkezd saját magának parancsokat osztogatni – kínozzák. Ezek a parancsok mind valamilyen bizalmatlanságot fejeznek ki az ember felé: veszélyes lehet, ha őt szabadon engedik; biztosan vissza fog élni a szabadságával. A legkülönbözőbb oldalakról ébresztenek félelmet benne. Ezt a félelmet szólítják meg benne; ezt a félelmet maguk a parancsok csepegtetik belé; ebben a félelemben tartják. Parancsuk lényegileg tiltás, minden lehetséges engedély megtagadása. Isten parancsa az embert szabadon engedi. Isten parancsa megenged. Így és nem másként parancsol. Amikor Isten parancsai és a többi parancs ugyanazt követi, az egyáltalán nem ugyanaz. Isten parancsa nem kényszeríti az embert, hanem felszámolja a kényszer cselekvését, amely alatt az ember élt. Nem bizalmatlansággal, hanem bizalommal közelít. Nem az ember félelmére, hanem a bátorságára hivatkozik, és nem félelmet, hanem bátorságot csepegtet belé. Így van ez, mivel a parancsolat Isten kegyelmének egyik formája: ez a kedves iga és a könnyű teher, amelynek magunkra vétele végső soron a saját megnyugvásunkat jelenti. Ezt Isten készíti el nekünk azzal, hogy parancsát adja nekünk.

Részlet a Szemvillanások című könyvből (61–62. oldal), amiben Karl Barth gondolataiból találunk válogatásokat. (Kálvin kiadó, 2006)

Általános