Idézet

Nagypénteki gondolatok Fekete Ágnestől

Good-Friday

Ismét sokat mondtak számomra Fekete Ágnes gondolatai.

Jézus utolsó szava a kereszten ez volt: “Elvégeztetett!” János 19,30

Az ember szinte soha nem érzi azt, hogy elvégezte a feladatát. A halál pillanatában senki nem mondhatja mindent befejeztem, elintéztem, rendben van. Inkább az szorongat bennünket: miért éppen így történt?
Éppen az önvád szívbe markoló érzéséből vezet minket ki és tovább Jézus mondata: Elvégeztetett. Mert Jézus nem azt mondja: Elvégeztem. Nem is azt mondja: Isten elvégezte. Egyetlen szóba sűrítve valami különös valóságot mond ki. Ezt talán így is lehetne mondani: megszűntem. Megszűnt a cselekvés alanya. A nyelvtanban tanítják, hogy egy mondatnak legalábbis van alanya és állítmánya. De vannak olyan mondatok, melyekben vagy az egyik vagy a másik elrejlik.
Amikor elkezdünk beszélni, a legtöbb kicsi gyerek első szava az, hogy mama, esetleg papa, baba vagy valami hasonló. Olyat is ismerek, aki először azt mondta: én. De mindegyik esetben a pici gyerek először a mondat alanyát nevezi meg. Nem egész mondatokban beszél, hanem egy elképzelt mondat alanyát mondja ki. Az élet elején mintha olyan nyelvtan szerint gondolkodnánk, hogy az alany szívja magába az állítmányt. A mama van, létezik, teremtő erővel bír a gyerek számára. Isten személye szintén egyben a léte is. A cselekedete ő maga. Ő az aki, teljesen világosan magában hordozza azt, amit tesz, és ez mind egy. Így olvassuk a Bibliában: “Vagyok, aki vagyok.” Még jobb fordításban: “vagyok, aki leszek”.
Jézus halálában viszont azt látjuk, hogy az állítmány szívja magába az alanyt. Elvégeztetett. Megtörtént. Teljesen mindegy, hogy kiről van szó, a lényeg maga a történés. Minden áldozatnak ez a lényege: Feláldozom magam, azaz már nem számítok, beleadom magam ebbe a történésbe, és egy kicsit megszűnök létezni. Az áldozati bárány sem bárány volt már, amikor ott volt az oltáron, hiszen akkor az egy egyszerű vacsora lett volna. Az a bárány én magam lettem, akinek a bűnét ott hagyom.
Az elvégeztetett szó azt fejezi ki, hogy Jézus megszűnt, nincs már teljesen. Megtörtént.Istennél nincs ego, nem létezik az, hogy én teszem ezt meg azt, és nincs cselekedet sem, hanem egy nagy egybeolvadás van, megtörténik az akarata. Ő volt és Ő lesz minden mindenben. Jézus élete végső pontján ezt az alapigazságot mondta ki, ami valamennyiünk életére igaz: Isten megtörténik az életünkben. Beteljesedik rajtunk akarata. Efelé tartunk. Aztán vagy észrevesszük ezt, hagyjuk, vagy pedig rajtunk kívül történik mindez. Nekem minden komoly istenélményem ilyen volt: Istenem, itt vagy, eljöttél, hogyan történhetett ez meg velem? Nem azt éreztem, hogy én megtaláltam őt, hanem hogy az Ő kegyelme rám talált.
Jézust nagyon kevesen hallották, amikor ezt elmondta: Elvégeztetett. A világtörténelem legnagyobb beteljesedésének az akkori papok nem voltak részesei. De ellene sem tudtak tenni. Megtörtént.
Vajon képesek vagyunk-e levetni azt a gondolatot, hogy annyi minden múlik rajtunk? Mi az egyházban sokszor azt hisszük, hogy millió tevékenységben kell magunkat Istennek adni. Ez egy földi áldozat a részünkről, ami persze szép és jó, mégsem jutunk el az “elvégeztetett” valóságáig. Isten a szívünk mélyén, a bennünk élő pici gyermekben tud csak megszólítani. Abban a létezésben, ahol egészen más az idő, mások a viszonyok. Jézus kisgyermekként szólal meg ebben az egyszavas mondatban. Visszatalált a gyermekségbe. De nyilván már másképpen. Most már cselekvéssé lett minden.
Az imádság a legfontosabb, amit nekünk az egyházban tennünk kell. Mert az imában voltaképpen mindig ezt mondjuk: Elvégeztetett. Nem én teszem, nem én tudom, hanem részt veszek Isten tettében. Adja Isten, hogy ünnepünk lényege ez legyen: részt veszünk Jézus életében, megtörténik velünk is Isten szava: elvégeztetett. Krisztus jön felénk. Jön szamárháton, a kereszten, majd húsvétkor, mindenféleképpen. Ő jön, aki elvégeztetett. Ámen.

Forrás: Református Félóra

Általános
Cikkek

Nagypéntek és húsvét egysége

Forrás: jimlepage.com

Forrás: jimlepage.com

Miért nem választható szét Jézus Krisztus halála és feltámadása?

Hálás vagyok, hogy húsvét után élhetek. Egészen más úgy olvasni, hallani a nagypénteki eseményekről, hogy tudom, hogy nem az a történet vége. Nem azért, mert jobban szeretem az olyan történeteket, ahol boldog a befejezés. Ennél sokkal többről van szó.

Két mérhetetlen jelenséget ünneplünk nagypéntek és húsvét napjaiban.  Ami ekkor történt, az Biblia közepe. Erre a középpontra mutat az egész Ószövetség, és az evangéliumok után szereplő újszövetségi könyvek mind. Ez az emberi történelem közepe is. Nem történt soha semmi az ember története során, ami ennél jelentősebb. Ez a középpont azonban csak távolról nézve egy. Ha közel megyünk, részletekben gazdagabb lesz, amit látunk. Látjuk, hogy Krisztus meghalt, és újra él! Látjuk, hogy mindkettő szükséges és elengedhetetlen volt Isten megváltó terve megvalósulásához. Micsoda kegyelem, ha azt is látjuk, hogy mindkettő velünk is meg kell, hogy történjen úgy, ahogy Pál apostol azt a Rómaiakhoz írt levél 6. részében írja: „Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, még inkább eggyé leszünk vele a feltámadásának hasonlóságában is.” (Róm 6,5).

Krisztus halála és feltámadása elválaszthatatlanok. Miért fontos ezt bizonygatni? Mit adhat hitünknek, ha ezzel tisztában vagyunk? Nagyon sokat. Akinek csak Jézus halála egyedül a jelentőségteljes, annak számára Jézus mártír, méghozzá olyan, aki miatta került a keresztre. De ez nem elég. Sok vértanú halt meg már addigra is a saját meggyőződése miatt. Jézus nem csak mártírunk, hanem megváltó Urunk is akart lenni. Ehhez meg kellett halnia és fel kellett támadnia. Pál apostol is jól tudta, hogy ha Krisztus nem támadt volna fel, üres, hiábavaló lenne a hitünk (1Kor 15,19). De a másik oldalon is lehet buktató. Aki számára a feltámadás az, ami igazán fontos, ami elhomályosít mindent, jó, ha reálisan látja, hogy mi kellett ehhez. Micsoda szenvedésen ment keresztül Jézus, mielőtt feltámadt!

Az, hogy Jézus feltámadt, minden másnál jobb okot ad a reményre. Azzal, hogy legyőzetett a halál, egy új fejezete kezdődött az emberi történelemnek. Ha Jézus valóban feltámadt a halálból, akkor mindannyiunk számára lehet remény. Ő áttört olyan korlátokat ezzel, ami által mi is eljuthatunk valami újhoz és csodálatoshoz.  A feltámadás bebizonyítja, hogy Isten az életnek ott is tud reményt adni, ahol semmi más nem tud. És ez a remény nem egy minden alapot nélkülöző vallásos érzés csupán. Ez a legreálisabb, legmegalapozottabb minden remény közül. Ugyanis senki nem ment olyan messzire a szeretetben azzal, hogy meghalt másokért, és senki nem tudott ilyen nagy győzelmet aratni azzal, hogy feltámadt a halálból.

Az emmausi tanítványok lassan végre felismerik, ki az, aki csatlakozott hozzájuk. Mikor már eltűnt a szemük elől, akkor értették meg, kis az, aki velük volt. De itt már bizonyos idő eltelt a feltámadás óta. Ha visszamegyünk kicsit, látjuk, hogy maga a feltámadás is ilyen. Segít megérteni, hogy az aki velünk volt, és velünk van, kicsoda. Krisztus feltámadása mutatja meg nekünk az ő igazi identitását, az isteni voltát. A feltámadás árulja el számunkra, hogy ki is az, aki meghalt értünk. Világossá teszi, hogy nem más halt meg ott, mint a testet öltött Isten.

Ha életedben most a szenvedésé a főszerep, engedd, hogy a feltámadás megtöltsön reménnyel: van aki mindezeknél erősebb, van aki efelett is győzni tud! Ha pedig élettelenné, fásulttá vált a hited, nincs más hátra: halj meg Jézussal a bűnnek, hogy vele együtt feltámadhass új életre!

Sinka Csaba

Ez a cikk a Békehírnök baptista hetilapban jelent meg 2015 húsvétján.

Általános